Csapatunk

25 éve dolgozom vezető fogszakorvosként, tagja vagyok az Esztétikai Akadémiának. Folyamatosan részt veszek hazai és külföldi kongresszusokon és kurzusokon, mert kiemelten fontosnak tartom a modern anyagok, gépek megismerését, a legújabb eljárások alkalmazását, mellyel a hozzám évtizedek óta járó páciensek elégedettségét magas szinten tudom tartani.

2018-ban szereztem a diplomámat a Semmelweis Egyetemen summa cum laude minősítéssel. Szakmai érdeklődésem középpontjában a fogmegtartó kezelések állnak: gyökérkezelések, esztétikus tömések, inlay és onlay készítése. A Semmelweis Egyetemen részt veszek a fogorvos és általános orvostanhallgatók, valamint rezidens orvosok oktatásában angol és magyar nyelven, valamint az egyetem gyökérkezelésekhez köthető kutatásában, amelyben a hosszú ideje fennálló gyökércsúcs körüli gyulladások gyógyulását vizsgáljuk.
Szívemhez legközelebb a gyökérkezelések állnak, melyben kamatoztathatom személyiségem azon vonását, hogy szenvedélyesen szeretem az aprólékos, pepecselős feladatokat. Ebből adódóan lelkesen fordítok bármennyi időt a szövevényes gyökércsatornák tisztítására és a gyulladt fogak gyógyítására, mely kitartást és türelmet igényel nem csak a beteg, hanem az orvos részéről is.
Beszélt nyelv: magyar és angol

2012-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem Fogorvosi Szakán. 2012-től oktatóként dolgozom a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Konzerváló Fogászati Klinikáján részt vállalva a magyar és angol nyelvű fogorvostan hallgatók képzésében és a kutatói munkában. 2016-ban szakvizsgát tettem konzerváló fogászat és fogpótlástanból, kiváló eredménnyel.
Mindig szívesen ismerek meg új embereket és törekszem legjobb tudásom szerint megoldani esetlegesen felmerülő fogászati problémáikat. Tanárként és fogorvosként is legnagyobb erősségem a türelem és az anticipációs készségem. Fontosnak tartom folyamatosan fejleszteni szakmai tudásomat. Pácienseimet megismerve törekszem számukra esztétikailag és funkcionálisan a legmegfelelőbb fogászati megoldásokat megtalálni. Szakterületeim: endodoncia, esztétikai beavatkozások (konzerváló fogászat és fogpótlástan területén), gyermekfogászat, dentálhigiénia, kisebb szájsebészeti beavatkozások.
Beszélt nyelv: magyar és angol

Munkám legnagyobb öröme, hogy hozzájárulhatok pácienseink mosolyának tökéletesítéséhez, önbizalmuk erősítéséhez. Boldogsággal tölt el elégedettségük.
“A mosoly az a kulcs, mely valamennyi ember szívének zárját nyitja.”
/ Anthony J.D’Angelo /